"Mivel borsodi lány vagyok (Ózdon születtem, Barcikán nőttem fel, és évekig Miskolcra jártam táncolni), szeretném Önökkel megosztani elsők között Magyarországon a következő hírt: A Diálogos 3, a legfrissebb new age/világzenei hírekről ismert spanyol nyelvű blog Gerák Andreát említi cikkében, mint azt a művészt, aki a Világzene Világsztárjának nyomdokaiba léphet– írta lapunknak nemrégiben Gerák Andrea, akivel aztán internetes levelezéssel sikerült felvennünk a kapcsolatot.
Feltűnő hang, több stílusban
A cikk eddig számos szaklapban jelent meg, néhány sort érdemes idéznünk belőle:
“Minket különösképpen ennek a Gerák Andrea nevű kis magyar hölgynek a hangja érintett meg. Ez a magyar lány énekesként és táncosként kezdte hazájának különbözõ folkegyütteseiben, most pedig azon próbálkozik, hogy karrierjét a szólóéneklés felé terelje. Így tehát ismertté teszi magát ezeken a weboldalakon, amelyek pályájuk elején álló zenészeket promóznak, akik még nem dobták piacra a Nagy Felvételt. Fő profilja a magyar népdal, a capellaként illetve world fusionként előadva, elektronikus hangszerekkel ötvözött struktúrákban. Egyéb stílusok is megtalálhatók a repertoárjában: pop, rock és jazz.”
Élete az ének és a tánc lett
Levelemben több kérdést is feltettem Andreának, aki így vallott önmagáról:
- Néhány mozzanat, amely meghatározta az életemet: egészen kicsi koromban, amikor a nagymamám, akit talán a legjobban szerettem, altatót énekelt nekem és az unokatestvéreimnek, arra gondoltam: "Bárcsak én is ilyen szépen tudnék énekelni!" A másik nagymamámmal meg szívesen mentem templomba, mert teljesen lenyűgözött, ahogyan énekelt a többi nénivel meg bácsival együtt. Az óvodában pedig az Anyák napi ünnepségen én kaptam az énekes főszerepet. Később, már iskolásként három évig hetente kétszer lejártam a "faluba", akkor még ott volt a zeneiskola. A szolfézst imádtam: rengeteget énekeltünk, igen érdekesnek tartottam a tananyagot. Hámori Györgyné volt a tanárunk, sokat köszönhetek neki, hogy ilyen remek útravalót adott. Három év után otthagytam a zeneiskolát - közben viszont felfedeztem a néptáncot.
Maradt a tánc
Onnantól kezdve az volt az életem a következő 15 évre. A barcikai Borsod Néptáncegyüttes mellett gimnazista koromban tagja voltam a miskolci Avasnak is, később pedig két pesti tánccsoportnak: a Csepelnek és a nagynevű Bartóknak. Az éneklés és tánc örömét, a felejthetetlen élményeket a néptáncos évek alatt nehezen tudnám bármihez is hasonlítani. Arról álmodoztam, hogy majd profi táncos leszek.
Közben az iskolai énekkarba is jártam, a Polláckban. Hányszor csengett azóta is a fülembe bátorítóan, amint Selényi tanárnéni egyik próbán megdicsért: "Ez a kislány nagyon szépen énekel!" Mindezek ellenére, amikor pályaválasztásra került sor, nem mertem vállalni az álmomat, és mivel igen jó tanuló voltam, "természetes" volt, hogy egyetemre menjek. Az nem volt igazán nagy célom - nem is vettek fel.
Az útkeresés évei
Érettségi után (pont 20 évvel ezelőtt a Ságváriban) egy jó darabig kerestem az utamat: Pestre költöztem, mindig csináltam valamit, amivel lett egy kis pénzem, és ami "rendes" munkának számított, nem pedig csak "hasztalan művészkedés". Emellett, ha kellett, százkilométeres távolságokra is stoppoltam, hogy eljussak egy-egy néptánc fesztiválra vagy táborba.
Ahhoz viszont nem volt elegendő önbizalmam, hogy mindent megtegyek, ami szükséges lett volna az álmaim megvalósításához: valójában csak sodródtam évekig. Fiam születése és nevelése elfoglalt egy időre, igen értelmes kis lénynek örülhetek - ma már kamasz nagyfiú, akivel megbeszélem a legújabb Harry Pottert az élet egyéb Nagy Dolgaival egyetemben, és aki Drogmentes Kapitány! Házasságom az édesapjával viszont nem volt tartós, elváltunk.
Akadt néhány igen nehéz időszak az életemben; 11 éve keményen küszködtem, hogy a kifli mellé meg egy joghurtot is tudjak venni a pici fiamnak vacsorára. Később, már majdnem 30 éves fejjel, szinte döbbenetes felfedezésként jöttem rá: mindig is a hangommal tettem az emberekre a legnagyobb hatást, tehát akkor kézenfekvő, hogy énekelnem kell!
Reményt ad énekével
Onnan már sokkal könnyebben ment, és azóta simább az utam. Felléptem kiállítás megnyitókon, jazzklubokban, magán- és céges rendezvényeken, fesztiválon. Utcán is énekeltem egy-egy szép helyen, ami nemcsak pénzkeresésre, világjárásra és fellépés-szerzésre volt jó, hanem talán tettem valamit mondjuk azért a fiatal, gyönyörű, de drogokon élő svájci lányért, aki meghallgatván a dalaimat, ezt írta a vendégkönyvembe: "Köszönöm! Még van remény..."
Nemrég újra férjhez mentem egy svéd fiatalemberhez, aki tökéletes társam. Őt nevezhetem a karrieremben is személyi tanácsadómnak. Most rakjuk le közös életünk alapjait Stockholmban, de az a tervem, hogy Magyarországon is minél több időt tölthessek.
Nincs mögöttem menedzsmentgépezet vagy ügynökség; mindazt, amit eddig elértem, a magam erejéből tettem, családom és barátaim támogatásával, akiknek roppant hálás vagyok, és igyekszem megszolgálni.”
Klementné Bíró Anikó
Fotó: Mezei Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése